Mi a különbség a leélt és a megélt élet között? Csakis a hozzáállásunk! Ha kreatívan szemléljük önmagunkat és a bennünket körülvevő világot, esélyünk van az élet mélységeinek megélésére.

Nagyon könnyen megesik. Bárkivel, bármikor. Elég néha engedni a kísértésnek és elfogadni: most nem megyek sehova, mert fáradt vagyok, nem próbálok ki új dolgokat, mert az kudarcesély és bizonytalan, nem teszem meg, amiről tudom, hogy helyes, mert a környezetem butaságnak tartja, stb. Ezek a könnyebb utak, a kisebb ellenállás útjai. De rajtuk haladva kivész az emberből az életkedv, az alkotó erő, a kreatív képzelet. Nem tenni mindig egyszerűbb, mint megmozdulni. Felemelni a fejünket és felvenni a kesztyűt. Ez kétségtelenül nehéz, viszont ez vezet is valahová. Mégpedig a megélés csodájához.

Gyönyörű erdős vidék mellett élek Újpesten, egy idős bácsi elkezdte itt etetni a mókusokat, de nem csak a rőt farkúaknak tett jót ezzel. Mára egyfajta zarándokhely lett a természetbarátok és a kisgyerekesek között a bácsi padja, amit a polgármestertől kapott. Ahhoz, hogy ezt kialakítsa, rendszeresség kellett, nem tántoríthatta el rosszkedv, kedvezőtlen időjárás, sőt semelyik fanyalgó sem. Akkor is kiment, amikor nem volt jó kedve, mert ott felvidult, ahogy látta az odamerészkedő apró szerzeteket, amint a friss zsákmányt csócsálják. Elment etetni akkor is, mikor betegnek érezte magát, mert a testi bajra is jelenthet gyógyírt a lelki felüdülés. És bizony nekivágott, akkor is, mikor otthon furcsán nézték ezt a különc hobbit. Mostanság itt a helyiek között nagy tiszteletnek és szeretetnek örvend, beszédbe elegyedik az erre hajlókkal és elmeséli, milyen érzés adni. Nem csak a szavaival, hanem az egész kisugárzásával mesél erről.

Számomra az ő története azt az üzenetet hordozza, hogy megéri. Kifizetődik, ha jót teszünk másokkal, mert azáltal magunknak is intézünk jó pár fontos dolgot. Megjelenik nálunk vendégként az Elégedettség, a Boldogság és a Büszkeség. Nincs jobb depresszióűző, mint ha reggel a tükörbe nézve meg tudjuk dicsérni magunkat, mert: lám, erre is rá tudtam venni magam, ezt is sikerült elkezdenem, erre is találok megoldást, mert már elkezdtem keresni. A kreativitás segíthet ebben. Mutatom hogyan!

1. Vezessünk célnaplót! - Tervezzük be, mit fogunk tenni az adott napon a mentális egészségünk érdekében. Olyasmi legyen, ami kikapcsol, feltölt, amitől kapunk valami többletet.
Pl: nemrég elkezdtem újra templomba járni. Hittem eddig is, de kényelmesebb volt azt mondani, hogy az otthoni ima is lehet hatásos. Viszont a személyes találkozás mindig erőteljesebb. Érzem, hogy gazdagodok általa.
Ez egyéni, itt mindenkinek magába kell néznie és megtalálni azt, ahol a kényelmet háttérbe szorítva be tud csempészni valami jólesőt az életébe.

2. Tartsunk én időket! - Ahhoz kell csak a kreatív gondolkodás, hogy rájöjjünk, hol lehetne megtalálni a mikroszkopikus rést a kötelezettségeink falán, amit kitágítva be tudunk iktatni olyan idősávokat, amikor nem alkalmazkodunk, nem végzünk házimunkát, nem aggódunk a jövő miatt, csak egyszerűen önmagunkra figyelünk, magállunk picit és megszemléljük hol tartunk és biztatást merítünk a legapróbb haladásból is. Negatívnak lenni nem ér - azonnali diszkvalifikációt von magával.

3. Biztassunk másokat! - Ne féljünk tőle! Ingyenes! Egy jó szó nem kerül semmibe, de új értéket teremt. Létrehoz egy mosolyt, előhív egy jóleső sóhajt, növeli az önbizalmat. Annyi minden arra van beállítva, hogy leszívjon bennünket: a főnökünk köteles piszkálni, különben őt is taszigálják, a közélet lefáraszt, a hírfolyamból néha ömlik a negatívítás, sok az energiavámpír embertárs, aki szívja a vérünket. De ha mi jót adunk, visszakapjuk - nem csak azért, mert majd minket is biztatnak, de épülünk embertársunk öröme által. A lélek tápláléka ez, amit a boltban nem árulnak.
Pl: amikor legutoljára volt ilyen biztatás-késztetésem, akkor a liftben megdicsértem egy kislány frizuráját. Egészen kivirult tőle és nem is tódítottam, tényleg remekül megkonstruált hajkölteménye volt. De ha szó nélkül hagyom, mindketten szegényebbek lennénk most.

4. Tükörkihívás - Ahányszor rátéved a szemünk a tükörre, mondjunk magunkról egy jó tulajdonságot. És tegyük meg a következőt: A két ajakzugunkat kissé távolítsuk el egymástól, ebből talán létrejön egy mosoly. Ez nem öntömjénezés, általában magunkkal kritikusabbak vagyunk a kelleténél és ezt kompenzálni kell.
Pl: nem szeretem az életkorom, miért nem állt meg 25-nél! De ha belenézek a tükörbe és elmosolyodom, 5 év fiatalodást nézhetek végig. Nem kerül annyiba, mint a plasztikai sebész.

5. Vissza a természetbe! - Urbanizált világunkban kevés lélekemelő zöldet látni. De azért ott rejtőzik, ha kreatívan vizslatjuk a térképet. Egy kis buszozásra van a hozzád legközelebbi külváros, vagy épp szerencsésként ott is élsz. A vidékiek is mehetnek a határba is sétálni. Erről jut eszembe:
Pl. anyósoméknál vidéken rendszeresen sétálunk a határban, pár magasles árnyékában, felijesztve ezzel a tapsifüleseket.
A természet közelsége nyugtat, olyan, mint a gondolataink fésűje, segít rendet tenni köztük.

Bónusz tipp:

Azon kívül persze, hogy olvasd ezt a blogot :-)
Keressünk egy új hobbit! Amit mindig is szerettünk volna kipróbálni, de sosem szántuk rá magunkat. De ha egy régi szenvedélyünket hozzuk vissza, az is remek.

Kreativitásra fel!

Az élet lehet gazdag, mert vannak dolgok, amik örök értéket képviselnek: A szeretet. A család. A segítőkészség. A napfény. Az emlékek. A tervek.

Lesz mindehhez elég belső erőnk, mert teszünk azért, hogy legyen! Ha hosszan, tartalmasan akarunk élni, akkor nincs más opció.