Önéletrajzi írásában friss Nobel-díjasunk hűen vall a szerény körülményekről, melyekbe született, a Kádár-korszak pro és kontráiról, valamint az amerikai kutatói társadalmat is átszövő visszásságokról. Nem azt mondja el, amit a világ elvár tőle. Ő egy karakán nő, úgy ír, ahogy érez.

Bemutathatná úgy az életét, mint egy tündérmesét, ahol a hentes lánya az elegáns fogadások díjazottjává nemesül. Tőle azonban mást kapunk. Egy romlatlan gyermeki elme kíváncsi és elfogadó szemén keresztül nézzük gyermekkora komfort nélküli világát, rácsodálkozhatunk mindennapi életének kihívásaira. Ebben azonban nem találunk neheztelést vagy bírálatot, végig a hála hangján beszél szüleiről, szülőföldjéről. Nyoma sincs a könyvben a sajnálatra építő önmagasztalásnak.
A közgondolkodásban a Kádár-korszak igen különböző, de általában végletes megítéléseknek van alávetve. Ebben a könyvben nincs fröcsögő ideológiai vita a társadalmi formákról, csak ténymegállapítások vannak, párhuzamba állítva a mindennapokra gyakorolt hatásukkal. Külön dicséri a gyermekmegőrző rendszert, amely igencsak jó fényben tündököl, hiszen segíti a karriert építő nőket. Érezzük, hogy hiányolta a szellemi szabadságot, de az állam gondoskodó szerepét üdvözölte. Nyíltan azonban nem érvel a rendszer mellett vagy ellen.
Nem tudtam elmenni amellett sem, ahogy a tudományos életben zajló paradoxonokat kezelte. A leírtakból láthatjuk, hogy ezt a világot is a pénz mozgatja és az emberi rosszindulat megnyilvánulásai itt is teret nyerhetnek, nem csak a hétköznapokban.

Egy ilyen életút összegzése után joggal merül fel a kérdés: mit tanulhatunk tőle, mi volt benne az a plusz töltet, ami a sikere zálogává vált.
Meglátásom szerint az emelte őt az átlagemberek sorából a nagy formátumú személyiségek közé, ahogy a kudarcokat és a megpróbáltatásokat kezelte.
Gyakran látunk olyat, hogy valaki mint egy kikövezett úton haladva egyenesvonalú egyenletes mozgással közelít a célja felé? Ha nem rémlenek ilyen példák, akkor miért várjuk el mégis ezt magunktól? Karikó Katalin életében is voltak megpróbáltatások, visszaesések, hátráltató tényezők. Ám ő tudós megközelítéssel élt, a kudarcot is csak egy nemleges válasznak tekintette, ami kiszűr egy lehetséges variációt. Ezáltal pedig közelebb kerülünk a helyes válaszokhoz. Nem töprengett, ette magát vagy hibáztatott másokat amikor falakba ütközött, hanem megrázta magát, áttekintette a helyzetet, levonta a tanulságot és a következő lépésen, a lehetséges megoldási módozatokon töprengett. Ami még ennél is csodálatosabb: lépni is mert a megfelelőnek ítélt irányba. Többet tanult, mikor azzal fenyegették, hogy elkaszálják az egyetemi felvételin. Disszidált, amikor nem látott más esélyt a tudományos kutatásai folytatására. Ingázott, ha kellett. Eltűrte a szűklátókőrű főnökség eredményorientált retorikába folytott rosszallását, majd a tudományos élet rezignált reakcióját is, mely az áttörését követte. De soha, egyetlen percig sem gondolta úgy, hogy fel kell adnia.

Az emberiség most nem egy briliáns elme szikráinak fénycsóvájában úszva menekült meg a világjárvány burjánzásától, hanem egy kitartó és következetes asszony becsületes munkássága által.

Írjunk kreatívan, éljünk kreatívan!