Az idő. Ez az a dimenzió, ami mindig túl szűkös. Amikor az első földrajzórák egyikén elmondják, miért 24 órából áll a nap, sokunknak jut eszébe az ötlet: milyen jó lenne óriási kozmikus óriássá válni, aki laza kézmozdulattal lelassítja a Föld forgását. Később meggyőzzük magunkat: semmi gond, jól van…
Naponta akár több százat is láthatunk belőle. A bátrak gyerekkorukban felmásztak rá. A szelídebbek inkább csak szemlélték. De mindannyian átéltük már, hogy enyhet adó árnyékát megkönnyebbülésként fogadtuk.A hétköznapjaink része. Nem fordítunk rá sok figyelmet, mert megszoktuk, hogy ott van és segít…
Néha hajnalban, mikor mindenki alszik, de én már fent vagyok, érzem a Föld lüktetését. Ilyenkor a természet gyönyörűségére gondolok és arra, milyen nagy kincs az élet. Ezt az életérzést versbe szedve tudtam a leginkább megörökíteni. Legyetek a vendégeim egy lírai utazásra, hallgassátok meg az alábbi…