Egy írásmű akkor sem lehet csapongó, ha egyedi megközelítést szeretnénk alkalmazni.
Ettől még nem kell rohanni a faliújsághoz post it-ekkel, hogy folyamatábrákat kreáljunk. Természetesen nem tilos, habitus kérdése a dolog.
A lényeg a gondolati ív. Hogy a logika ne akadálypályaként élje meg az olvasást, hanem szépen csúszdázhasson, mindig legyen elég lendülete.
Trükkök:
- összevonó centrumpont – egy olyan esemény, ahol a szálak összefutnak, ahol a szereplők találkoznak, a konfliktusok kiéleződnek, az indulatok felkorbácsolódnak, a döntéseket meghozzák - mielőtt ide eljutnánk, érezzük minden cselekményszálon, hogy ide tartunk és ez izgalmassá teszi a helyzetet, hisz az olvasó is sejti, ha összesűrűsödik a massza, akkor érdekes új állag jön létre
- szétvivő centrumpont – egy olyan esemény, ahonnan a szálak kiindulnak és szerte ágaznak különböző irányokba – pl: felolvasnak egy végrendeletet
- létrafokos beosztás – mindig jön egy új impulzus, ami új lendületet ad a sztorinak
- szivárvány – az események lassan indulnak be, majd a tetőponthoz közel felpörögnek, hogy aztán fokozatosan oldódjanak a feszültségek
- kilövellés – körülbelül kétharmadnál összesűrűsödik a cselekmény, bekövetkezik egy váratlan fordulat vagy drámai esemény – ez után még van időnk elvarrni a szálakat, de innentől már peregnek az események
Ha az íveket szem előtt tudjuk tartani, már nagy baj nem lehet.
Alapvető felépítési egységként én nem a fejezetet szoktam alkalmazni. Utólag teszem be a fejezeteimet, mikor már látom a regény egészét. Így sokkal könnyebb zsákokba hajigálni a jeleneteket, hogy legvégső mozzanatként felcímkézhessem, vagyis fejezetcímmel láthassam el őket.
Az alapegység nálam a jelenet.
A képzelet úgyis egy olyan gyár, mely jelenetalkotásra van szakosodva. A gépezet, ami összepakolja a jeleneteket, ott van belül. Csak a megfelelő beállítást kell megtalálnunk. Ez nem feltétlenül az abszolút nyugalom. Lehet egy nyüzsgő családi jelenet közben is kivonódni, felülről szemlélni önmagunkat és másokat és belehelyezkedni egy alternatív közegbe, amit a képzeletünk alkot. Ez az igazi féreglyuk. Átszeli a teret és az időt. És még könnyen is irányítható, olcsó és veszélytelen. Az érdekessége, hogy nem magunkat juttatjuk el ebbe a képzeletbeli világba. Hanem a karakterünknek kell itt megjelennie. Mi pedig látjuk, érezzük őt. A bőrünkön érezzük az esőcseppek csiklandozó, hűsítő verdesését, ha a karakterünk ott áll a nyári záporban és épp ronggyá ázik. Lelki füleinkkel halljuk, amint az autók felcsapják a vizet, de egyben tudjuk, hogy a sáros ár nem érheti el a karakterünket, hiszen ő a híd korlátjánál áll, méghozzá egy kiszögellésben, picit távolabb az úttesttől. Kezdjük érezni a nyugtalanságot, ami eltölti, ami kihozta őt ide, erre a magányos helyre ezen a furcsa kései órán. Szeretnénk valahogy megragadni azt az érzelmet, amit átél. Ehhez le kell írnunk a helyet, ahol tartózkodik, a napszakot, az időjárást, de nem csak egyszerűen. Úgy kell mindezekről tudósítanunk, hogy összefüggéseket hozzunk létre a leírt tények és a karakterünk mentális állapota között. Így lesz a leírás élő és hiteles:
Magányos fáklyaként állt a híd kiszögellésének korlátjánál. Az alkonyi csendet a szél hátán utazó cseppek milliárdjai törték meg, ahogy nekicsapódtak az arcának és végig peregtek a testén. Nem bánta, hogy átázik. A környezet hűvössége úgysem érhetett fel a lelkét fojtogató fagyos béklyók szorításához. Nincs pokolibb érzés ennél. Ilyen szorítása csak a féltékenységnek van. Méghozzá a megalapozott, bizonyságot nyert féltékenységnek.
Az abszurd hely és idő segít előhívni a szélsőséges lelki állapotot. Mert csak akkor kerül valaki egy sehová nem vezető úthoz, mint egy híd kiszögellése, ha tanácstalan, vívódik, nem képes kezelni a helyzetét. Senki nem megy egy lecsendesedésre való órán a zord időben a szabadba, ha nem zökkentette valami teljesen ki a normál kerékvágásból. Így az olvasó is érzi, hogy dráma zajlik, előkészítheti az együtt érző készletet a csomagjából. Mert íróként szeretnénk, ha az olvasó megszánná a karakterünket. Ha késztetést érezne, hogy segítsen neki. Ezzel bevonhatjuk őt is ebbe a képzeletbeli világba és könnyen ringathatjuk tovább őt a további leírásokkal és eseményekkel. Megvan a felütés, amire egy jelenetkezdetnek szüksége van.
ÍRÓI KIHÍVÁS
Eljött az idő! Most már érdemes kipróbálnunk magunkat!
Írjunk egy jelenetkezdetet úgy, hogy az felütés legyen! Engedjük, hogy a karakter besétáljon és írjunk róla egy bekezdésnyit.
Hozzávalók:
- a karakter 3 fő jellemvonása – ebből 2 jó ha megjelenik a felütésben, de ha 1-et bontunk ki egyelőre, az sem rossz
- érzelem, lelki állapot, melyben a karakterünk van – eszköz lesz ahhoz, hogy a jellemét érzékeltessük + lehetővé teszi, hogy az olvasó azonosuljon vele
- hely és idő – nem kell feltétlen pontos helymeghatározás, csak a helyszín jellegére utaljunk és az évszakra vagy a napszakra – fontos, hogy a szöveg szerves része legyen, ne különüljön el
Ajánlott terjedelem: 5 és 10 mondat között
NYEREMÉNYJÁTÉK
A beküldött alkotások büszke tulajdonosai nyereményjátékban vehetnek részt.
Ehhez 3 egymást követő írói kihívásban kell részt venni.
A nyeremény egy általam készített egyedi alkotás, egy gyöngyökből készített virágcsokor választható színben.
A képen még csak kukucskálnak a virágok. A csokor a következő kihívásnál lesz teljes pompájában látható.
Írjunk kreatívan, éljünk kreatívan!
