A szomorú hír az, hogy az írott mű sikerének 90%-át a téma adja. Ezen nem segíthetnek a briliáns megfogalmazások, a találó hasonlatok, gyönyörű tájleírások, sem a sziporkázó párbeszédek. Ha maga a téma nem kelti fel az olvasók érdeklődését, akkor a siker elmaradhat.

A témának közel kell állnia a szerzőhöz.

Egy könyvtől jogosan várja az olvasó, hogy hiteles legyen. A hitelesség egy elég szubjektív fogalom, de rejlenek mögötte objektív alapok. Általában nem érzünk hitelesnek olyasmit, ami nem hozta lázba a szerzőt. Az írás elsősorban érzelmi alapú tevékenység. A beleérzés feltétlen szükséges, hogy lenyúlhassunk azokba a mélységekbe, ahol a kincsestárunk van. Itt kibányászhatjuk mindazt a jót, amit életünk során magunkban összegyűjtöttünk. Olyan témában vagy műfajban, amit nem szeretünk igazán, csak gondoljuk, hogy a célközönség kedvelni fog, nem nagyon számíthatunk elismerésre. Törekedjünk rá, hogy úgy válasszuk meg a témát, hogy önazonosak maradhassunk.

A másik aspektusa a hitelességnek a tárgyi pontosság. Ezért nem szerencsés olyan helyszínekről írni, melyeken nem jártunk, így nem is ismerhetjük őket. Csábítónak tűnik egzotikus helyszínekről írni, ám nem célszerű. Rengeteg kutatómunkát jelent, ami nem baj, de egy leírás sem pótolhatja a személyes tapasztalatot, amikor volt alkalmunk minden érzékünk bevonásával befogadni egy adott környezetet.

Egy író lélek mindig keres. A téma megtalálása a morzsák összeillesztéséhez hasonlít leginkább. Életünk élményei és benyomásai alkotják a morzsákat. Ezeket a morzsákat gyűjtjük folyamatosan életünk során és amikor elhatározzuk, hogy felhasználjuk őket, csoda történik. A gasztronómiában ilyen elképzelhetetlen, de a képzelet világában ez jól működik., A morzsák tortává állnak össze. Már csak egy kis kenőanyag kell, azaz munka, és csokimáz, vagyis stílus, egy csipetnyi sziporka.

A téma választja az olvasóközönséget. Tudat alatti folyamat ugyan, de megfigyelhető, hogy olyasmit szoktunk elolvasni, amihez közünk van. Nem feltétlenül kell önmagunkat látnunk a főhősök helyébe, de mégis arra vagyunk kíváncsiak, ahol a helyszín, a korszak, az esemény, az élethelyzet ismerős. Ezért érdemes változatos struktúrákkal dolgozni.

• helyszín – nálam a következő vált be: az alap helyszín adott, de néha elágazik a történet más tájak felé
• korszak – lehet több szálon futó történetet alkotni több idősíkban, melyek mégis összekapcsolódnak valahol, izgalmas út ez is, de a legbiztosabb a visszatekintés
• események – szintén egy biztonságos taktika, ha egy ismert esemény köré építkezünk, bár személy szerint ezt túl kötöttnek érzem, bár más habitusú íróknak beválhat
• élethelyzetek – ha fiatalok a szereplők, ha picit érettebbek már, mindenképpen fontos, hogy olyasmi történjen velük, amit mindenki át szeretne élni: szeressenek, gyűlöljenek, kételkedjenek, bizakodjanak, tervezzenek és érjenek el sikereket

Lehet tervezni a témaválasztást, de a téma meg is találhatja az írót. Méghozzá legkönnyebben a karaktereken keresztül. Találkozunk egy emberrel, vagy visszaemlékezünk valakire, akit egyszer ismertünk. Nem kell, hogy bizalmas ismeretség legyen, csak gondolatébresztő. Nincs szükségünk minta személyiségre, a képzeletünk úgyis összerak a valóságból, a vágyakból és a helyzet igényeiből egy karaktert.

Írjunk kreatívan! Éljünk kreatívan!