Hogyan szólítsuk meg az embereket?

Van a Gondolat.
Ez pedig tolakszik. Méghozzá előre. Az elménk legszélére, ahonnan mindent lát és őt is mindenki látja.
A írás felszabadít, átadni annyi feltoluló gondolatot és érzést, igazán kivételes kiváltság. Megtisztelő, hogy erre meghívást kaptam.
De hogy van tovább?

Van a Szándék.
Ez alkotja az utat, amin a Gondolat elhaladhat. Nélküle céltalanná válna minden. Ő vezet, ő ad határozott keretet a cselekvésnek.
Mindig éreztem, hogy a Mondanivaló valahol motoszkál odabent, de mikor valóban bekopogtatott hozzám, már pontosan tudtam, hogy kell őt vendégül látnom.
De hogy van tovább?

Van a Közönség.
Ők alkotják a célt. Számukra kell nyújtanunk valami maradandót. Valamit, ami felráz, felemel. Ami kitörést biztosít az uniformizmusokból.
Szerencsére még sokan szeretünk olvasni. Néha azért ülünk le egy könyvvel, mert gondolkodni valót keresünk, máskor viszont csak kikapcsolódni szeretnénk. A tükör mögül mindkét megközelítéssel élvezhető.
De hogy van tovább?

Van a Stílus.
Ő az eszköz, mellyel szólhatunk. Tárgyilagosan szólunk, vagy egyenesen költői eszközökkel? Utalunk, elmosunk, sejtetünk, hirtelen váltunk, kitekintünk. A stílus mindenképp a közlekedő eszköz, mellyel az úton haladunk.
Egy könyvnél a stílus viszi a hátán a történetet. Ha nem pezseg, nem örvénylik, unalomba fullad és senki nem jut el a történet kibontásáig.

De mi az, amit nem tudhatsz?

Azt, hogy a könyvnek lelke van.
Képes megszólítani téged.
Néha még irányít is.
Beléd fészkeli magát és ott lesz minden sejtmagodban, hogy szóljon hozzád, ha kell.

De mit értünk el mindezzel?

Átadtuk a mondanivalónkat a célközönségnek és szórakoztattunk.
Visszhangot vertünk az elmékben.
A legtöbb esetben elindul a láncreakció.
AZ OLVASÁSI ÉLMÉNYBŐL KOMPLEX MEGTAPASZTALÁS LESZ.

Mindannyiunk univerzuma eggyel tágabbá válik ezáltal.