Minden, ami írás, vagy azzal kapcsolatos.

Írjunk kreatívan, éljünk kreatívan!

Írjunk kreatívan, éljünk kreatívan!

A karakter besétál

2022. április 02. - agnessza

Ki a karakter?

Egy olyan képzeletünk által kreált személyiség, aki művünk szereplője lesz. Mi alakítjuk ki őt, de kölcsönösen fogunk hatni egymásra az írás folyamata során.

setalo_arnykep.jpg

Mi határozza meg, hogy nézzen ki egy karakter?

A bennünk élő kép. Ha mi szeretjük a szőke kék szemű férfiakat, akkor két dolgot tehetünk. A nyilvánvalót: ilyen lesz a főhősünk. Vagy a váratlant választjuk és pont az ellenkezőjét vesszük annak, amit mi egyébként választanánk. Semmi gond, nem nekünk kell tetszenie, hanem annak a másik karakternek, akivel majd párba állítjuk.

A karakternek van arca?

Elsősorban kisugárzása van. Tulajdonságai, szokásai. Vannak nekünk kedves mozdulatai. Van múltja, mely a mozgatórugókat rejti, melyek nyomán cselekszik. Van hangszíne, méghozzá helyzetektől függően változó, hallható. Vannak vágyai. És mi döntjük el, hogy a vágyai beteljesülnek e, illetve ez mikor és hogy fog megtörténni. És igen. Van arca, de nem mindig látjuk egyben. Néha csak bizonyos vonásait látjuk, a szemöldöke ívét, a belógó hajtincsét, a szeme csillogását, a pihéket az orrán stb. Az író számára a karaktere olyan, mintha létezne. Létezik is, a képzeletében. Ez nem természetellenes dolog. A képzelet egy gyönyörű alternatív világ, amit mi irányítunk.

Van a karakternek véleménye?

A karakter szólhat hozzánk, elmondhatja mit szeretne, hogy érzi magát. És mi leülünk írni és megosztjuk az olvasóval, hogy hol látjuk a karakterünket, mit csinál éppen és mit érez. De a történet az úr. A karakternek el kell viselnie a sorsot, amit a történet ró rá. Szerzőként együtt érezhetünk vele, ez jó, mert írásunkon át az olvasó is együtt fog tudni érezni vele. Megtörténhet a csoda, a katarzis.

Egy karakter uralja a sztorit?

Nem, néha több főszereplő van és egyik sem uralhatja le a történetet. Lehet a fő cél egy karakter jellemfejlődésének bemutatása és akkor az események ennek nyomán alakulnak, de itt sem a karakter uralkodik, csupán kiemeltük őt és a téma helyébe állítottuk. Egy szerző tehet ilyet.

A mellékszereplő is karakter?

Természetesen igen, de csak akkor, ha írunk az érzéseiről. Egy pincér, aki megszólal ugyan a műben, de nem tudjuk meg mit gondolt felszolgálás közben, csak mellékszereplő. Ám ha irigykedett a csinos nő partnerére, már karakterré lépett elő.

archetipusok.jpg

Egy karakter mindig pozitív?

Vannak döntően negatív karakterek is. A velük való munka izgalmas, bár küzdelmes. Sok ellentmondást kell kezelni az esetükben, de pont ezért szerencsés a velük való munka, hiszen érdekesek. Egy negatív karaktert is lehet szeretni. Általában tudjuk, mi okozta, hogy ilyenné vált. Jól lendítik elő a cselekményt, csak arra kell vigyázni, nehogy túlzottan megszeressük őket és út kozben lemossuk róluk a fekete mázat.

A szerző minden karakterét kedveli?

Azt kell, hogy mondjam: igen. A negatívat is, azt is, aki végül a történetben a dolgok kerékkötőjévé válik. Szimpátiának lennie kell, mert elég közeli kapcsolatról van szó a szerző és a karaktere között. Ha valamelyikük nagyon az idegeinkre megy, legfeljebb kiírjuk őket a történetből. Ennyivel egyszerűbb a képzelet világában, mint a valóságban.

Írjunk kreatívan! Éljünk kreatívan!

A bejegyzés trackback címe:

https://irjunkkreativan.blog.hu/api/trackback/id/tr4717795975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sminda61 2022.04.05. 11:28:40

Szia!
Története válogatja, hogy mely karakterek nőnek a szívemhez. Egyes pozitív karakterek néha nagyon magukkal tudnak ragadni. Ahogy öregszem úgy tudok egyre jobban "szimpatizálni" a negatívakkal is :) Sok időt töltesz karaktereid kitalálásával? A pozitív, vagy a negatív karaktereket kedveled jobban?

agnessza 2022.04.07. 19:30:00

@sminda61: A cím nem véletlen, nálam a karakter tényleg csak úgy besétál és bemutatkozik. Némelyikük többet marad, mások csak épp benéznek hozzám. Szeptemberben fog megjelenni az első könyvem A tükör mögül címmel, de már a befejezésekor élt bennem a második könyvhöz az ötlet és gyűltek körém a karakterek is hozzá. Ennek az új könyvnek a főalakja egy negatív karakter és bizony a szívemhez nőtt ő is rendesen. Ha ismerjük a mozgatórugókat egy gonoszkodó személy esetében, akkor együtt tudunk vele érezni és valahol szerethetővé is válik számunkra és talán az olvasók számára is. .
süti beállítások módosítása